Kettős győzelemmel folytattuk menetelésünket a bajnokságban.
BKG PRIMA AKADÉMIA- BUDAPEST BASKET/B 97:16
BKG PRIMA AKADÉMIA- PARTHUS SE 69:62

Vasárnap korán indultunk a TF terembe. Kicsit féltem, hogy fogjuk kezdeni a meccset, mert sokszor bent ragadunk a rajtnál. De ez most nem így volt.
Az első összecsapáson az idei év legjobb teljesítményével rukkoltunk elő. Támadásban pontosak voltunk a passzok és a befejezések tekintetében is. Sok dolog működött, amit edzésen gyakorlunk. Nagyon örültem, hogy előre tudtunk lépni ezekben a dolgokban.

A második mérkőzésre, az elsőhöz képest is jobban megfogyatkoztunk. Ádám bokája kiment, Kornél pedig rosszul lett, úgyhogy ők hazamentek.
Szerencsére Boti megmentette a csapatot!
Kellemetlen ellenfél volt a Parthus. Kicsit többet kapkodtunk, több lett a hiba. Védekezésben néha elaludtunk és a lepattanókat sem tudtuk leszedni, ebből könnyű gólokat tudtak dobni. Támadásban Peti a hátára vette a csapatot és a második félidőben csapatként is mindenki hozzá tudott tenni. Igazi csapatmunka volt.
Gratulálok a csapatnak, nagyon szépen dolgozott!