Hosszúnak tűnő utazás után éppen időben érkeztek meg a lányok az idegenbeli meccsre. Kissé álmosan kezdtünk, de hamar magunkra találtunk, és a 9-15-ös első negyed után a félidőre közel húsz pontos előnyt alakítottunk ki (19-38). Mivel a lényegi kérdések már a félidőre eldőltek, ezért a második félidőben különböző taktikai fogásokat gyakoroltunk. A széles rotáció mellett kicsit visszaesett a koncentráció, és a debreceniek 18-17-re nyerték a harmadik játékrészt. A negyedik negyedben aztán igazi „small ball” következett részünkről, s bár a számszerű eredmény csalóka, 15-6-ra ezt a negyedet is elvesztettük. A harcias védekezést ekkor gyönyörűen kidolgozott, okos támadások egészítették ki, ám sokszor „belehaltunk a szépségbe” – csak épp gólra váltani nem tudtuk a kialakított helyzeteket. A vége így 52-61 lett. Mindent egybevetve magabiztos győzelmet arattunk Debrecenben, és folytatjuk a felkészülést az idény hátralevő részére.

Folytatás most vasárnap, hazai pályán: 18:30-kor fogadjuk a Tatabányát.

Hajrá Batyi!