Egész nagy iramban kezdtük a meccset, elsősorban a gördülékeny támadásoknak köszönhetően már az első negyedben sikerült ellépni ellenfelünktől (22-13). A második negyedben kicsit puhák voltunk védekezésben, a tatabányaiak pedig több dudaszós, nehéz helyzetből eleresztett dobása is utat talált a gyűrűbe. A félidőben 41-30 állt az eredményjelzőn.

Tudtuk, hogy tudunk mi ennél jobbat is, ennek megfelelően a 3. negyedben igazi triplazáporral örvendeztettük meg a maroknyi, ám rendületlenül kitartó közönségünket (33-14). A végére nem maradt túl sok izgalom, de a meccs ismét remek lehetőséget kínált arra, hogy taktikai elemeket gyakoroljunk az idény hátralévő részére. A vége 96-62-es győzelem. A sok hazai meccs után ismét idegenbe látogatunk, március 8-án a PEAC ellen lépünk pályára.

Hajrá Batyi!