A BKG-PRIMA Akadémia Szigetszentmiklós junior leány csapat edzője, Szatmári Ákos értékel:
Szeptember 4-én országos előselejtezővel kezdte a szezont a junior leány csapat. A mérkőzésre Gödöllőn került sor, ahol kiemeltként vártuk a VMG (Érd) és a házigazdák csatájának győztesét. Mivel ez a mérkőzés magabiztos gödöllői győzelmet hozott, így velük játszottunk az egyik továbbjutó helyért.
A tavalyi megyei bajnok kadett csapatra épülő U18-as együttes sikeres felkészülésen van túl, sérülés nem nehezítette a dolgunkat, jó formában és magabiztosan vártuk a mérkőzést. Az első negyedben ennek megfelelően magunkhoz is ragadtuk a meccs irányítását, ami nem is csúszott ki a kezünkből. Ötletesen, sokat passzolva játszottunk, jól választottuk meg a dobóhelyzeteket és a védekezésben is minden a helyén volt. A dobás-pontosság volt az egyetlen kritizálható elem, így a szünetben a játék képénél szerényebb, 10 pontos előnnyel mentünk pihenőre.
A második félidőben sikerült pontosabban, gyorsabban kosaraznunk, és a fáradó ellenfelünkkel szemben sok labdaszerzéssel, gyors indításokkal, kreatív játékkal nagyobb előnyt kiharcolnunk. Volt lehetőségünk sokat rotálni, és a kispadról beszálló játékosok is hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez. A meccs végeredménye, a 81-36-os arányú győzelem a támadó- és a védő-játékunkat egyaránt dicséri.
Gratulálok a harcos, jó szellemiségű játékhoz, a taktikai fegyelemhez. Öröm volt látni az önzetlen, csapat-eredményességet előtérbe helyező mentalitást. Jó alapot teremtett a csapat ahhoz, hogy a sebesség, agilitás, pontosság további fokozásával sikeres szezonunk legyen!
A mérkőzés statisztikája: https://hunbasket.hu/merkozes/x2223/whunu18/whunu18_32#szigetszentmiklós #kosárlabda #basketball