Vasárnap délután rendezték Budakeszin az U11-es (kenguru) korosztály Pesti régiójának második fordulóját. A kis Kosok az első fordulóban két izgalmas meccsen győzelemmel indították a szezont az A-csoportban, így az első hely birtokosaként várhatták a második fordulót és az új kihívókat.

A B-ből frissen feljutott Pilis Basket volt a játéknap első ellenfele. Előzetesen tartottunk a Pilistől, amely meggyőző arányban dominálta le a B-csoportot. Sok technikai hibával tarkított meccset játszottunk ellenük, de a kis Kosok tettek róla, hogy egy pillanatig se legyen kérdéses a győztes kiléte. Bár a pontzuhatag elmaradt, a győzelem nem forgott veszélyben. A vége BKG – Pilis 59-37

A második meccsen a számunkra már jól ismert Göd érkezett. Ellenük minden meccs izgalmas, ez most sem volt másképp. A félidőben még ellenfelünk vezetett, azonban köszönhetően a Kosok kiváló védekezésének, és utolsó pillanatokban is kiemelkedő harciasságuknak, 4 ponttal nyerni tudtak, és továbba is őrzik a régió vezető pozícióját! A vége: BKG-GÖD 62-58

Szép volt srácok!#szigetszentmiklós #kosárlabda #basketball