Csatlakozz a Kosokhoz

Csatlakozz a Kosokhoz!

Izgalmas időket élünk. 11 éve megszületett egy szervezet, amely lassan kamaszkorba ér. Egy szigetszentmiklósi gimnázium diáksport egyesületéből, mára az országban egyedülállóan működő, folyamatosan növekvő Kosárlabda Akadémia lett.

Mára közel 600 utánpótlás korú játékosunk van Halásztelek, Szigetszentmiklós, Szigethalom, Hajdúszoboszló, Ebes, Báránd, és Csongrád városaiban. Országos szinten összesen x csapat képviseli az Akadémiát az előkészítő korosztálytól egészen a felnőttekig, amelyek között mind a férfi, mind a női csapat a hazai élvonalban szerepel. 

Ahogy egy kosárlabda mérkőzés első pillanatában feldobják a labdát, úgy a mi sztorink is, egy történelminek mondható pillanatban indult. Kiss István alapító hozta létre 2010-ben Szigetszentmiklóson, az akkor még diáksport egyesületként működő csapatot, mely az otthont adó középiskola névadója után, Batthyány Kázmér Gimnázium Diáksport Egyesület, azaz BKGDSE néven kezdte el működését. Az egyesület 2018-ban kapta meg a Kosárlabda Akadémia minősítést, ezzel egyiket lett a hazai nyolc legnagyobb utánpótlásnevelő műhelynek.

Működési területeink: Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek, Veresegyház, Csongrád, Ebes, Debrecen

Felnőtt csapataink

Női csapatunk a 2020/21-es szezonban megnyerte a második vonalat, ezzel feljutott a hazai női kosárlabdázás legfelsőbb szintjére az NB1 A-csoportjába. Férfi csapatunk jelenleg az NB1 B-csoportot erősíti.

A felnőtt korcsoportban egyesületünk az NB2-ben, megyei bajnokságokban, valamint a budapesti senior ligában is szerepel, így az utánpótlás korból kinőtt játékosaink számára legkülönbözőbb szinteken tudunk további játéklehetőséget biztosítani. 

Utánpótlás

Egyesületünk 6-7 éves kortól várja a kosarazni vágyó gyerekeket. Célunk, hogy elsősorban a mozgás és a közösséghez tartozás örömét adjuk át a legkisebbeknek játékos feladatok, mozgáskoordináció javító foglalkozások segítségével. A fiatal Kosok előtt az egyesületen belül teljes életpálya áll, mivel minden korosztályban aktívan versenyeztetünk csapatokat, az egyre feljebb lépés folyamatosan biztosított. 

Busz az edzésre!

A legkisebb Kosokat Szigetszentmiklóson az Akadémia busza szállítja edzésre egyenesen az iskolából!

Költséghozzájárulás, tagdíj

Az egyesülethez való tartozás tagdíjfizetési kötelezettséggel is jár. Az erre vonatkozó szabályzat ITT található.

Csatlakozzon hozzánk!

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, biztatjuk, legyen Ön is a Kosok egyre növekvő, és jókedvű családjának tagja! Akár gyermekét hozza el, hogy nálunk sportoljon, akár szurkolóként látogat el hozzánk, mérkőzéseinken, rendezvényeinken, akár támogatni szeretné az Akadémiát, szeretettel látjuk!

Kapcsolat:

Elnök:
Kiss István
+36/30-971-0908
istvan.kiss@bkgdse.hu

Titkárság:
Vékony Zsuzsa
+36/20-335-1717
titkarsag@bkgdse.hu
zsuzsa.vekony@bkgdse.hu

Technikai vezető:
Gaál Zoltán
+36/30-627-7739
zoltan.gaal@bkgdse.hu

Kit keressek?

Ha Ön, vagy gyermeke szívesen csatlakozna hozzánk keresse munkatársunkat.

Varga János

janos.varga@bkgdse.hu

0670-375-22-95