A Salzburg együttesét csapatunk oda-vissza megverte, azonban a rosenheimi alakulat ellen pár ponttal alul maradt.

Az első mérkőzésen a Salzburg csapatával játszottunk, ahol egy hosszabbításos mérkőzésen sikerült győzelmet aratnunk. 

BSC Salzburg – BKG-PRIMA Akadémia

74-77

(21-17; 13-13; 15-21; 18-16; 7-10)

Csapatunk vezetőedzője a következőket mondta: “Minden szélsőséges helyzethez alkalmazkodni. (Nyolc órás buszút.) Erről szólt az első mérkőzésünk. Elsősorban a támadó elemekre készültünk, mert ott voltak eddig akadozások. Bár nem dobtunk olyan sok pontot, mégis láttunk pozitív változást a korábbi mérkőzésekhez képest.”

A mérkőzés legszebb jelenetei

A második edzőmeccsünket a Rosenheim ellen vívtuk, amelyen 21 pontos hátrányból sikerült fordítanunk, de a végjáték utolsó perceire azonban a “come back” sokat kivett a srácokból és végül 4 pontos vereséget szenvedtünk.

Rosenheim – BKG-PRIMA Akadémia

85 – 81

(28-19; 20-16; 18-19; 19-27)

“Sikerült nem csak megérteni, hanem meg is valósítani a váltásokat a meccs közben. Nagyobb hartányból fordítottunk. A sok kihagyott könnyű helyzet megbosszulja magát. A végjátékot nem nyertük meg, de ez volt az első komoly csapatmunka.” – értékelt Dr. Nagy Ágoston.

A mérkőzés legszebb jelenetei

A harmadik, egyben utolsó mérkőzésünkön 5 ponttal győztünk. A meccs alakulásán látszódott a sorozatterhelés, kicsit pontatlanabbul dobtak a fiúk, de végig kézben tartva a mérkőzést, sikerült győztesen elhagyni a pályát.

BSC Salzburg – BKG-PRIMA Akadémia

56 – 61

(13-14; 12-13; 14-16; 17-18)

“Benji sérülése után új eszközöket és embereket vetettünk be. Szerencsések voltunk, mert jó hatással volt rájuk minden biztató szó. Végig vezetve nyertünk. Még sok a ki nem kényszerített kihagyott dobás és az eladottakat is csökkenteni kell, de már kezdjük kialakítani a stílusunkat.” – vélekedett a mérkőzés után Nagy Ágoston.

A mérkőzés legszebb jelenetei