Vasárnap a női amatőr bajnokság 13. fordulójában a Hepp-kupa bronzmeccs után ismét a Pinkk csapatával játszottunk.

Bátor támadójátékkal és agresszív védekezéssel kezdtük a meccset, de ugyanez a Pinkkről is elmondható volt, így az első negyed pontjain igazságosan megosztoztak a felek (18-18). A második negyedben sikerült kicsit szigorítani a védekezésünkön, de támadásban akadozott a gépezet. Bár talán egy fokkal jobban játszottunk, mint a kupahétvégén, még mindig túl sok hiba csúszott a játékunkba, és a kommunikációval is voltak gondok. A félidőre 31-27-es vezetéssel mehettünk, izgalmas második félidőre volt kilátás. Jelentősen ezután sem változott a játék képe: 3 ponttal nyertük a 3. negyedet, de a hibáinkat rendre megbüntette a Pinkk, így észnél kellett lennünk a végjátékban. A 4. negyedet is sikerült megnyernünk (18-14), így – ha továbbra sem sziporkázóan jó játékkal, de feljavuló védekezéssel – fontos és értékes győzelmet arattunk a bajnokság 4. helyezettje ellen.

Folytatás vasárnap, 17:00-kor, ismét hazai pályán. A BEAC ellen újabb izgalmas mérkőzés várható, így elkél majd a szurkolás!

Hajrá Batyi!