Mérföldkőhöz érkeztünk vasárnap délután!!! Évek óta vártunk a lehetőségre, és idén végre elindulhattunk az NBI/B Bajnokság zöld csoportjában.

Nyáron sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a koncepció. Két út állt előttünk: vagy igazolunk rutinos játékosokat, sok mérkőzést nyerünk, de így a saját játékosaink csak mellékszereplők maradnak; vagy megadjuk a lehetőséget a sajátjainknak, hogy maguk vívják meg ezt a harcot a fejlődésük érdekében. A lányok a karantén alatt és a nyáron elhivatottságukkal és kitartásukkal megkönnyítették a döntést, hogy megérdemlik a bizalmat! 

Mi pedig nem félünk a kihívástól! Sőt! Megtisztelőnek érezzük a feladatot, hogy NBI-es szinten kezdő csapatunkból kihozzuk a maximumot.

Vasárnap délután Szombathelyen egy igazán rutinos csapat fogadott minket. Nálunk kivétel nélkül mindenki először lépett pályára NBI-es Bajnokságban, míg a hazaiak sok rutinos játékossal rendelkeztek, többen tavaly még NBI/A-ban játszottak. De mi nem bántuk, hogy egy ilyen komoly csapat ellen játszhattuk ezt az izgulós mérkőzést.
Az első félidőt ennek megfelelően kezdtük. Bár a játék képe sokkal szebb volt, mint amit az eredményjelző mutatott. Sok üres helyzetet sikerült kialakítanunk, de a dobásoknál még megremegtek a kezek, így kevés pontot sikerült szereznünk. A csapat erejét mutatja, hogy ennek ellenére nem keseredtek el a lányok és nem estünk szét. A második félidőre összeszedtük magunkat és nagyon szépen helyt álltunk. A sok néző előtt játszó hazaiak az utolsó percig komolyan vették a mérkőzést.

A hétfő esti edzésen pedig már neki is álltunk a látott hibák kijavításának. 
Kihívásokkal teli év vár ránk és sok-sok munka. De csak így lehet fejlődni. Mi ebben hiszünk!