BKG – VMG 82 : 15

( 34_6, 22_4, 10_1, 16_4 )

U16 lány regionális hazai mérkőzés idegen pályán.Volt szerencsénk, hogy a Városi sportcsarnokban játszhattunk, ahol a csapat most szerepelt először. Az ismeretlen pálya, a palánk, a gyűrű egy gyenge dobásteljesítményt eredményezett. Nincs statisztika, de a látottak alapján mondhatom, hogy a középtávoli, némely estben a közeli dobásaink is nem igazán jó arányt mutattak.

De szerencsére nem volt rá nagy szükség, mert nagyon jól tudtunk indulni és így sok könnyű kosarat szerezve hamar nagy előnyt építettünk ki. Előnyünk birtokában már mérkőzésszituációban tudtunk játékhelyzeteket gyakorolni. A lányok nagyon fegyelmezetten és ügyesen megjátszották amiket megbeszéltünk. Több esetben csúcsszuperextra teljesítményt nyújtva, szemet gyönyörködtető játékot bemutatva szereztün szebnél szebb öszjáték után kosarakat. Szintén csak a statisztika mutatná meg pontosan, hogy mennyi asziszt passzunk volt, de nagy örömömre sok. Ezt igazolja, hogy négy játékos is 10 pont fölé tudott jutni, 3 pedig éppen, hogy elmaradt a bűvös 10-es határtól. Nem dicsérem őket tovább, nehogy nagyon meg legyenek elégedve maguktól, de ez a győzelem és játék igazi csapatmunka volt. Gratulálok lányok!!!

GYURÁSZ ADRI 8, GYURÁSZ FRUZSI 12, PÁSZIK SZONJA 18, KALLÓ FANNI 12, PORTA BELLA 2, TÓTH ZOÉ, ÁGICS BARBI 8, KISS LILI 14, VADÁSZ NATASA 8.

A dobott pontok megoszlása is mutatja, hogy ma egy egységes CSAPAT volt a pályán. Minden gratulációt, elismerést megérdemeltek lányok, így elsőként én gratulálok!!!Mindez akkor lett volna még szebb, ha ezt a meccset 200 néző előtt játszuk!!!Hajrá Batyi!!!