BEAC Újbuda – BKG-PRIMA Akadémia

51 – 73

Női Nb1/b – 13. forduló

A múlt heti erőltetett menet három meccse még kissé rányomta a bélyegét a vasárnapi bajnokira, álmosan, tompán kezdtük a meccset a BEAC fiataljai ellen. Az ismerkedés jegyében telő első negyedet így is sikerült 5 ponttal megnyernünk (13-18).

A második etapban sem változott a kapkodós, rengeteg hibával tarkított játék képe. A szokásos rendszerből kialakított helyzeteinket ezúttal messze nem a megszokott koncentrációval értékesítettük, bosszantóan sok ziccer maradt ki. Így a félidőre még csak 23-32-es vezetéssel mehettünk.

A harmadik negyedben aztán végre rákapcsoltunk kicsit (35-54), és szerzett labdákból több jó támadást is tudtunk vezetni. Az utolsó negyedre aztán ismét lazult a fegyelem a védekezésben, és továbbra is hadilábon álltunk a lepattanókkal (51-73).

Összességében a húsz pontos győzelem sima meccset sejtet, de azért nem volt egy közönségcsalogató meccs. A BEAC fiataljainak bátor játéka a mi gyengébb teljesítményünkkel párosult, sok hibával dolgozott mindkét fél. Viszont örömteli, hogy a teljes rotáció értékes perceket tölthetett a pályán, és összességében ismét szép csapatmunkát végeztünk.

Statisztika.