Alighogy elhalkultak a bajnoki cím ünneplésének hangjai, egyesületünk azonnal megkezdte a felkészülést a feljutással járó feladatokra. 

Az adminisztratív teendők mellett azonnal megkezdtük a tárgyalást játékosainkkal, valamint azon kiszemeltekkel, akikkel a következő – immár NB1 A-csoportos – szezonnak neki szeretnénk vágni. 

Hatalmas öröm, hogy bajnokcsapatunk magja megmaradt. Továbbra is a Kosokat erősíti Raus Vivien, Solanch Aldazabal, Suppán Anna, Bodnár Fanni, Varga Anna, valamint Kenyeres Anett. 

Új érkezőnk a korosztályos válogatott két meghatározó embere, Angyal Barbara (Csata), valamint Vári Zita (PINKK), valamint a TFSE-től igazolt hozzánk Kovács Vanessza.

Légiós fronton is komoly erősítésről számolhatunk be, ugyanis továbbra is elkötelezte magát hozzánk bajnokcsapatunk legponterősebb játékosa Camesha Davis (USA), valamint csatlakozik hozzánk a szlovák MBK Ruzomberok irányítója Sofija Zivaljevic (MNE), valamint a Caly Poly magasembere, a Chicago Sky edzőtáborát is megjárt Sierra Campisano (USA).

Zöld csoportos csapatunkból is lehetőséget kapnak ígéretes fiataljaink, így a keretet erősíti majd Kovács Virág, Molnár Flóra, valamint Levente Zsófia is.

A vezetőedzői feladatokat természetesen bajnokcsapatunk edzője, Gedei Tibor fogja ellátni, az ő jobbkeze pedig piros csoportos csapatunk irányítója, Nyulasi Barbara lesz. 

Bár már sokan egyéni képzés keretében készülnek a szezonra, a csapat augusztus elején kezdi meg az edzőtábort. 

Gedei Tibor: “Az idei évvel lezárult egy korszak. Egy olyan szezon van mögöttünk, amelyben mi voltunk az esélyesek, és realizálni tudtuk azt a különbséget, ami köztünk és a többi csapat között volt. Ezzel kiharcoltuk a legfelsőbb osztályba jutást. A előkészületeket  viszonylag korán elkezdtünk. Még nem volt matematikailag bebiztosítva a bajnoki cím, amikor már tervezgettük a jövő évi keretünket, lehetőségeinkhez képest. Tudtuk, hogy újoncként, és szerényebb költségvetéssel nem feltétlenül tudjuk felvenni a versenyt a nagyobb klubokkal feltétel rendszerben, ide akár az első  nyolc csapatot  is megemlíthetnénk. Ettől függetlenül mindenki ellen céltudatosan, maximálisan felkészülve fogunk pályára lépni, és próbálunk minél több meccset megnyerni.

Nagyon örülök az érkező játékosoknak. Viszonylag rövid “kívánságlistát” írtunk össze, de szerencsére a lista elejéről sikerült megszerezni, illetve idecsábítani a kiszemelteket.

A légióskiválasztás már a magyar mag ismeretében történt, és bár tudjuk, hogy nem a legismertebb neveket tudjuk felsorakoztatni, azt gondolom, hogy ezzel a kerettel a bentmaradás abszolút reális cél. Plusz feladat még, hogy minden nyerhető meccset hozni szeretnénk.

A csapatedzések mellett viszonylag sok egyéni képzésünk lesz. Szeretnénk, hogy játékosaink fejlődjenek, és ,hogy a hozzánk kerülő korosztályos válogatottak szintet lépjenek.”

Természetesen játékosainkat egyenként is be fogjuk mutatni. Részletek hamarosan!

HAJRÁ KOSOK!

A keret tagjai:

  • Raus Vivien
  • Solanch Aldazabal
  • Suppán Anna
  • Bodnár Fanni
  • Varga Anna
  • Kenyeres Anett

Érkezők:

  • Angyal Barbara
  • Kovács Vanessza
  • Vári Zita

Légiósaink:

  • Camesha Davis (USA)
  • Sofija Zivaljevic (MNE)
  • Sierra Campisano (USA)

UP játékosaink:

  • Molnár Flóra
  • Kovács  Virág
  • Levente Zsófia

Edző: Gedei Tibor

Munkatárs: Nyulasi Barbara