Tegnap este véget ért a női élvonal ötödik fordulója, ezúttal is három magyar játékos kapott helyet a legjobb ötösben – nézzük, ki hogyan teljesített!

Irányító

Angyal Barbara – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós (1)

Közel járt első győzelméhez az élvonal újonca, 11 ponttal is vezettek a meccs egy pontján a Cegléd ellen Gedei Tibor tanítványai. Bár végül hosszabbítást követően a CEKK diadalmaskodott, a szigetszentmiklósiak fiatal irányítójára, Angyal Barbarára így sem lehetett panasza a többszáz kilátogató hazai szurkolónak: a korábbi korosztályos válogatott játékmester 15 ponttal zárt (3/7 dupla, 1/5 tripla, 6/8 büntető), leszedett négy lepattanót, volt ugyanennyi labdaszerzése, három gólpassza, egy blokkja, valamint 9 kiharcolt szabálytalansága – a negatív oldalra három eladott labda került, így 41 perc alatt 23 VAL-t hozott össze.

Dobóhátvéd

Petra Holesinska – VBW CEKK Cegléd (1)

Ugyanerről a mérkőzésről került ki a forduló másik hátvédje, a cseh Holesinska Angyalhoz hasonlóan 15 pontot tett hozzá csapata összeteljesítményéhez. Bár mezőnyből nem ment neki a dobás (1/6 dupla, 1/5 tripla), a büntetővonalról mind a tíz kísérletét értékesítette, 9 lepattanójával és 6 gólpasszával pedig a mezőnymunkából és a játékszervezésből is alaposan kivette a részét. 9 faultot harcolt ki, kiosztott három sapkát is, két szerzett labdájára pedig három eladott jutott, így 39 perc alatt 31-es VAL mutatót hozott össze.

Kiscsatár

Chelsea Nelson – NKA Universitas PEAC (2)

Másodszor szerepel hasábjainkon az öt győzelemmel rajtoló pécsiek amerikai légiósa – ezúttal a Vasas Akadémiát múlták felül a mecsekaljaiak, főként remek első félidei védekezésüknek köszönhetően. Nelson 16 ponttal fejezte be az estét (6/8 dupla, 4/6 büntető), lekapott 6 lepattanót, kiosztott 5 asszisztot, öt alkalommal szabálytalankodtak vele szemben, volt két szerzett labdája és egy blokkja, valamint kétszer el is adta a játékszert. Igazi mindenesként működött, ez számszerűen 29 VAL-t jelentett számára 25 játékperc alatt.

Erőcsatár

Kiss Virág – NKA Universitas PEAC (1)

Nelson csapattársa, a válogatott egyik magasembere többször kacérkodott már a legjobb ötössel, de bekerülnie még nem sikerült – jellemzően magas posztokon van a legnagyobb „tülekedés”, itt születnek a legjobb egyéni teljesítmények. Nos, ezúttal nem bízta a véletlenre Kiss, hiszen masszív dupla-duplát szállított a pasarétiek ellen: 17 pontja (7/9 dupla, 0/1 tripla, 3/5 büntető) mellett 14 lepattanót szedett le, három gólpassz és három blokk mellett két szerzett labdát is produkált, valamint hétszer is csak fault árán tudták megállítani. 28 játékperc is elegendő volt számára 40 VAL-hoz, amely a forduló legmagasabb értéke volt, MVP címet viszont ezúttal nem ért, mindjárt ki is derül, miért.

Center

Barnai Judit – ELTE BEAC Újbuda (1)

Sérülését követően első alkalommal lépett pályára régi-új csapatában a korábbi válogatott magasember, és nem akármilyenre sikeredett a debütálás: Balogh Judit vezetőedző állítása szerint 16 éve várt egy ilyen sikerre, a fővárosiak ugyanis 79-73-ra legyőzték az évek óta topcsapatnak számító DVTK-t. Barnai elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerben, hiszen 18 pontot hintett (7/11 dupla, 4/6 büntető), emellett nem kevesebb mint 19 lepattanót kaparintott meg (4 támadó, 15 védő). Statisztikai lapját négy szerzett és két eladott labda, egy gólpassz, egy blokk, valamint három kiharcolt fault teszi teljessé – 35 perc alatt 38 VAL-ig jutott, amely bár kettővel kevesebb Kiss mutatójánál, a bravúrgyőzelem miatt ezúttal ő lett a forduló MVP-je.  

hunbasket.hu