A hosszú Covid-időszak miatt sok gyereknek ezek voltak élete első meccsei egy év kosarazás után, de sokak még csak pár hete, szeptember óta kezdtek neki a pályafutásuknak. Én pedig, mint új edzőjük, nagy kíváncsisággal vártam mit is tudnak majd éles helyzetben mérkőzés közben. Nagyon büszke vagyok egytől egyig az összes gyerekre, mindenki amennyire csak tudott igyekezett kihozni magából a maximumot. Nagyon sok pozitív meglepetés is ért.Az első mérkőzést Pilis ellen játszottuk, ahol két negyedet is megnyertünk, de sajnos összesítésben kikaptunk az ellenféltől. Ők már egy kicsit összeszokottabb csapat, mi pedig teljesen újként néztünk elé a mérkőzésnek.
Nekem is edzőként jó felmérés volt, hogy éles helyzetben ki mit tud kihozni magából. A meccs kicsi hiányossága a védekezésünkben jött ki, de a második mérkőzésre ezt ki is javítottuk, úgyhogy nagy büszkeséggel töltött el, hogy már ennyi idő alatt is mennyit tudtak fejben is és gyakorlatban is fejlődni a srácok.
A második találkozó a Vasas csapata ellen volt. Sajnos ők nem tudtak 10 játékossal érkezni, így a meccset tét nélkül megnyertük, de ígyis játszottunk egymás ellen egy mérkőzést, hogy tudjanak a gyerekek minél többet játszani. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, nagyon tetszett mindenki hozzáállása, és folytatjuk tovább a munkát, igyekszünk a hiányosságainkat minél jobban megerősíteni, és a következő fordulóra már tapasztaltabban érkezünk. Gratulálok a Pilis csapatának, és a Vasas csapatának is, és természetesen magunknak is! – Varga AnnaA mérkőzések visszanézhetők:
BKG – Pilis Basket – https://youtu.be/3kULgdk2R4g
BKG – Vasas Basket – https://youtu.be/dZN8l9d9th0