Ezúttal a Tatai SE ellen léptünk pályára Bábolnán. Sokat készültünk a héten a hazai csapat ellen, akiknek kulcsjátékosait jól ismerjük. Ennek ellenére nehezen találtuk a ritmust az első negyedben a védő oldalon. A második negyedtől viszont elkaptuk a fonalat.Védő oldalon innentől stabilak voltunk, támadásban pedig mindig volt olyan játékos, aki lendített a csapaton. Tatai SE – BKG Príma Akadémia 62:80Gratulálunk az ellenfél csapatának és edzőjének! Látszik, hogy sokat dolgoznak!
Külön köszönet a idegenbe is velünk tartó szurkolótáborunknak!!És nagy-nagy gratuláció a lányoknak az újabb győzelemhez!!!
Tatai SE – BKG-PRIMA Akadémia 62-80
(23-19, 9-14, 14-14, 16-33)
Hazai edző nyilatkozata
Kaposi Renátó : Ha nem is legjobb előjelekkel, de rangadóra készültünk. Jól indult a mérkőzés számunkra, de sajnos több hiba csúszott a folytatásba, pontatlanok voltunk a befejezéseknél, így ahelyett, hogy növeltük volna az előnyünket, folyamatosan változott a vezető csapat kiléte. A védekezésünk nagyjából 34 percig működött, és kompenzálta a támadásbeli hibáinkat és eredménytelenségünket. A záró hat percben Kovács Virág hat triplája szétfoszlatta a győzelmi reményeinket, teljesen szétesett a csapatunk. Gratulálok ellenfelünknek, a látottak alapján megérdemelt sikert arattak, és gratulálok Virág nem mindennapi teljesítményéhez!
Vendég edző nyilatkozata
Csuba Attila : Fontos mérkőzés volt a mai számunkra. Egész héten készültünk az ellenfél kulcsjátékosára. Nehezen indult a mérkőzés, sok pontot kaptunk az első negyedben. Ez után rendeztük a sorainkat. Okosan védekeztünk a támadó oldalon pedig mindig volt, aki lendített a csapaton. Kiemelendő a büntetőzés ismét: 18/21( 86%), illetve a 3 pontos dobó százalék: 10/20( 50%). Gratulálok a csapatnak és természetesen a ellenfélnek is!