BKG-PRIMA Akadémia – Gödi SE 49-55

Az U14/A csapat is megkezdte szereplését a regionális bajnokság „B” csoportjában. Rosszul kezdtük a mérkőzést, ami többeket elbizonytalanított. A középső két negyedben korrekt teljesítményt nyújtott a csapat. Helyenként szép dolgokat is csináltunk, de a hibák ekkor is jellemezték a játékot viszont küzdéssel, hajtással tudtuk korrigálni. Nem sikerült a végéig utolérnünk a gödieket. A fő problémánk az volt, hogy nem tudtunk kilépni a saját árnyékunkból és a játékkal foglalkozni. Jó jel, hogy ilyen gyenge felfogással játszva is szoros meccset tudtunk kerekíteni egy erős Göd ellen.

http://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu14r/hunu14r_38

https://www.youtube.com/watch?v=AMu5UR_WOw4

BKG-PRIMA Akadémia – Monor SE 86-59

A két meccs közti durván negyed órában tudtuk rendezni a fejeket és egy teljesen más csapat futott ki a pályára. Három negyedet megnyerve magabiztos győzelmet tudtunk szerezni. Tettük ezt úgy, hogy rengeteg könnyű gólt engedélyeztünk, míg nekünk minden pontért meg kellett küzdenünk. Sokkal több jó megoldást és koncentrált játékot láttam, egy Gödhöz hasonlóan erős ellenféllel szemben. Ebből kell kiindulnunk legközelebb.

Voltak hibáink, amiken folyamatosan dolgozunk, illetve voltak azok a hibák, amiknek gyakorlására sajnos nem nagyon van lehetőségünk edzésen. Összességében mindenkin láttam a fejlődést, ami örömteli.

http://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu14r/hunu14r_39

https://www.youtube.com/watch?v=lQ5DprZKYtM

Gratulálok Bátori Zsigának a bemutatkozáshoz!

Nagy László