A BKG-PRIMA Akadémia U16 lány Szigetszentmiklós csapat edzője, Szatmári Ákos értékel:
A négy mérkőzésből négy megszerzett győzelemmel megteremtettük magunknak az esélyt, hogy már egy körrel a vége előtt megnyerjük a regionális kadett bajnokság C csoportját. Ellenfelünk a nyitó fordulóban idegenben magabiztosan legyőzött Göd csapata volt.

A mérkőzésre a kitűzött cél a dobási hatékonyság javítása volt, az eddigi erényeink megőrzése mellett. A kezdés ismét jól sikerült, a csapat ebből a szempontból rutinosnak mondható, azonnal a feldobástól stabilan, koncentráltan játszottunk. A 2-1-2-es zóna védekezés ezúttal annyiban speciális volt, hogy a gödiek harminc pontot átlagoló játékosát behúzódva, ráváltva próbáltuk megakadályozni a kosárszerzésben. Az első negyedben a korai előnyt követően kiegyenlített volt a játék, ügyesen tapadtak a vendégek, jó volt a meccs. A második játékrészben jobban sikerültek az indításaink, a félidőt már egy megnyugtatóbb, 16 pontos előnnyel zártuk (40-24).

A második félidőben igyekeztem lehetőséget biztosítani mindenkinek, de ez nem ment az eredményesség rovására, a cserék is hozzá tudtak tenni a játékhoz, főként igaz ez a védekezésre. Támadásban is voltak ötletes megoldásaink egyéni- és csapatszinten egyaránt, működtek a mozgások, aktívak voltunk a lepattanózásban és egymás helyzetbe hozásában. Egyre stabilabban hozzák a lányok amire kérem őket a meccsek folyamán, és ez szerencsére az eredményeken is látszik. Azért is dicséret illeti őket, hogy tudnak egymásért küzdeni és csapatként vagyunk jelen a pályán (26 szerzett labdánk és 18 gólpasszunk volt). A mérkőzés végére (egy egyébként jól játszó és jól dobó gödi csapat ellen) négy megnyert negyed és 29 pont különbség lett ide.Ma gördülékenyen, magabiztosan játszva, ötletesen kosárlabdáztunk, tudatosan védekeztünk, mindenki okkal lehet büszke a teljesítményére. Hogy legyen hová fejlődni: a ziccereknél, közeli helyzeteknél továbbra is nagyobb koncentráció és pontosság az elvárt, elég sok könnyű dobást hibázunk meccsről-meccsre. Nagyon remélem, hogy lesz lehetősége a csapatnak még tavasszal ennél is komolyabb kihívásokkal szembenézni, a csoportgyőzelemhez és a kiváló hozzáálláshoz gratulálok.

BKG PRIMA AKADÉMIA – Gödi SE 77-48 (24-19, 16-5, 19-11, 18-13)

Gyurász Fruzsina 25 (10 szerzett labda), Gyurász Adrienn 16, Kiss Lili 15 (8 lepattanó, 8 gólpassz), Gáspár Hanna 8, Kovac Vivien 5, Lőrinczi Rozina 3, Molnár Dorottya 2, Kiss Zsófia 2 (10 lepattanó), Kuczik Luca 1, Gordos Vanessza