Az U12-es lányok az „F” csoportban várta a 6. forduló mérkőzéseit. A torna igazából a „furcsa torna” jelzőt is kaphatná, mindjárt kiderül miért. Sajnos betegség és sérülés miatt ismét csak az előírtnál kevesebben, vagyis 8-an tudtunk kiállni, ami azzal fenyegetett, hogy alsóbb csoportba kerülünk, mivel várhatóan mindkét mérkőzést hivatalosan elveszítjük, a cél így csak a tisztes helytállás, és küzdés maradt. Az első mérkőzésen a Cegléd csapatával játszottunk. Legutóbb kikaptunk tőlük, így nagy meglepetés volt, amikor az első negyed után 16-11 volt az eredményjelzőn a javunkra. Még nagyobb volt, amikor a félidőben a büntetőket követően is vezettünk még 2 ponttal 33-31-re. A nagyon eredményes 3. negyed után (16-8) viszont már el is hittük, hogy megnyerhetjük a mérkőzést, amit aztán egy izgalmas, 1 pontos 4. negyedbeli győzelemmel be is biztosítottunk. A lányok nagyon harcosan, magabiztosan hozták a mérkőzést 66-55 arányban. Nagy gratuláció a csapatnak, mert itt látszott igazán, milyen sokat fejlődtek az utóbbi időben. Üröm az örömben, és a furcsaság, hogy a hivatalos eredmény sajnos vereség lett a létszám miatt. A torna furcsasága viszont tovább folytatódott. A 2. mérkőzést a DMTK lány csapatával játszottuk, akik meglepetésre még kevesebben jelentek meg, mint mi, szám szerint 7-en. Ez meg is határozta a a mérkőzés hivatalos kimenetelét, hiszen a szabály szerint az nyeri a mérkőzést ebben a helyzetben, aki több játékossal áll ki, vagyis mi. Ettől függetlenül a mérkőzést le kellett játszani. Arra készültünk, hogy a az ellenfélnél 1 nagyon jó és egy „csak” jó játékos volt, akiket lehetőleg ki kell kapcsolni a játékból. Ezt az első negyedben sok hibával, de fegyelmezett védekezéssel sikerült is megoldani, és előnnyel is zártuk ezt a játékrészt 7-6 arányban. Ezután sajnos nagy fordulat következett a játék képében. Petra, aki a az ellenfél legjobbját fogta eddig igen eredményesen, sorra kapta a faultokat, és egészen 4-ig jutott, így kényszerű csere következett. Ennek következtében, sorra kaptuk a ziccereket az ellenfél legjobbjától, ami miatt a csapat morálja igen csak leromlott, és amiből sajnos a félidő után sem sikerült kilábalni. A 2. negyed 2-18 arányú elvesztése után a 3. negyedet 4-14, és a 4. negyedet 6-26 arányban veszítettük el. A végeredmény 22-66. A mérkőzés tanulságos volt számunkra. Sokkal nagyobb tartásra, lelki erőre van szükség egy ilyen helyzetben, nem szabad feladnunk ilyen könnyen egy rossz sorozat miatt. Talpra kell állni, és küzdeni. A múltkor ez sikerült, és még mínusz 17 pontról is tudtunk fordítani, de most nem. A fájó vereség ellenére a furcsaság pedig az, hogy ennek ellenére megnyertük ezt a találkozót hivatalosan, és így nem estünk ki a csoportból.
A fiúkkal ismét a jól megszokott „B” csoportban vártuk a folytatást. A csapatnak most nélkülöznie kellett 2 meghatározó játékost, Matyit, és Mikit, de lelkileg felkészültünk mindenre, és a célunk a tisztes helytállás és a küzdelem volt „utolsó vérig”. Az első meccset az erősebb BSC (Budakeszi) csapatával játszottuk. Sajnos már az elején több hiba és figyelmetlenség volt a játékunkban, ami miatt hamar nagy előnyre tett szert az ellenfél, és 9-26 arányban elveszítettük a negyedet. A 2. negyed már sokkal jobb képet mutatott, és nagy küzdelem árán, de sikerült megnyerni 2 ponttal, 8-6-ra. Sajnos a félidei büntetők nagyon rosszul sikerültek, és egyet sem dobtunk be a 11-ből. Az ellenfél 8x talált be, így további 8 pontos hátrányba kerültünk a félidőre (17-40). A 3. negyedben sokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem és megmutattuk, hogy azért mi is tudunk szép dolgokat csinálni a pályán. Ezt a játékrészt csak 2 ponttal veszítettük el (18-20), ami igazán jó eredmény egy ilyen erős csapattal szemben. Sajnos a 4. negyedre ismét elfogyott a lendület, jöttek a hibák, figyelmetlenségek, így 4-17 arányban ezt is elveszítettük. A végeredmény 39-77 lett, de annak örültem, hogy a srácok láthatóan végig küzdöttek, de most „csak” ennyire futotta. A 2. mérkőzést a „C” csoportból felkerült, jó szerkezetű, magas lányokból álló Gödi gólyák ellen játszottuk. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, ügyes labdaszerzésekkel, pontos befejezésekkel 10-0-ás vezetést szereztünk. Az ellenfél időkérése után azonban jött a hidegzuhany, és ahogy eddig megszereztük, most úgy sorra adtuk el a labdákat bedobásból (0-10). Sajnos aztán a vezetést is átvették, és a negyed végére 16-18 lett az eredményjelzőn. A 2. negyed ezúttal nem sikerült olyan jól, 8-13 arányban veszítettük el. A félidei büntetőket itt egy fokkal jobban dobtuk (11/4), és így nem kerültünk nagyobb hátrányba. A félidei eredmény 28-35 volt. A 3. negyedben fáradtan, de elszántan mentünk be és úgy tűnt, talán vissza tudunk kapaszkodni. Sajnos a sorsfordító ziccerek, dobások kimaradtak, így a negyedet 11-10 arányban megnyertük, de még mindig 6 pontos hátrányban voltunk. Az utolsó negyedre is elszántan mentünk be és küzdöttünk is szépen, de ismét nagyon sok hiba csúszott a játékba (lépéshibák, borítások, kimaradt ziccerek, stb.), emiatt ezt a negyedet 4-20 arányban elveszítettük, így a mérkőzést is 43-65 arányban. Sajnos ez azt jelenti, hogy a legközelebbi fordulót a „C” csoportban kell játszanunk, de talán ott a komplett csapattal ismét lendületet szerezhetünk, és vissza kapaszkodhatunk a „B” csoportba. A „csonka” csapat a küzdésért, a szülők pedig a töretlenül lelkes szurkolásért minden elismerést megérdemel. Köszönjük! Hajrá Batyi! – Péter Kása