Szatmári Ákos leány kadett és junior edző értékelése:

16 játékossal érkezett a BKG-PRIMA Akadémia U16-os és U18-as csapata Balatonboglárra, egy öt napos edzőtáborra. A szezon idén mindkét csapatnak igen korán (szeptember elején) elkezdődik az országos selejtezőkkel, így a napi kétszer két órás edzéseken technikai, taktikai és állóképesség-fejlesztő elemek egyaránt előkerültek.

Utóbbiban segítségünkre volt az NBI A-csoportos női csapatunk erőssége, Széphalmi Kovács Vanessza is, aki két edzésen is erőnléti foglalkozást tartott a lányoknak. A kosárlabda-tudás fejlesztése mellett a csapatépítésre is jutott idő, bár a strandolás, fagyizás, kirándulás iránti elhivatottság és kedv az elvégzett munka mennyiségével egyenes arányban csökkent. Összességében le a kalappal a csapatok előtt, kiváló hozzáállással, nagy energiákat mozgósítva dolgozták végig az edzéseket.

A felkészülés tehát ígéretesen indult, remélem az itt tapasztalt fejlődés a meccseken is még jobb teljesítményt eredményez majd. Hasonlóan lendületes, alázatos munkát kívánok mindenkinek az idényre! Egy visszajelzés a résztvevők részéről: „Köszönjük a szervezést és az élményeket, jó volt együtt lenni a lányokkal, sokat erősödött a csapategység. A kiváló hangulat mellett jók voltak az edzések is, különösen az erőnléti foglalkozások!”

#szigetszentmiklós#kosárlabda#basketball