85-20, 78-29, 116-53, 104-43. Ez a kadett lány csapat utolsó négy meccsének eredménysora a mi szemszögünkből, ráadásul mindegyiket idegenben nyertük. A csoportunk nyitó találkozója (a Pilis elleni rangadó szép győzelme) óta az összes ellenfelét igen magabiztosan múlta felül a csapat. A regionális bajnokságban ugyan nem a korosztály legerősebb csapataival küzdünk, de minden meccsnek megvan a maga értéke: képzettségben, állóképességben hétről hétre megelőzzük a vetélytársakat, hol a védekezést, hol az összjátékot, hol a helyzetkiválasztást vagy az agilitást lehet dicsérni. 

A kadett csapat (ahogy az évente változó korosztály-határok miatt az utánpótlás csapatok többsége) kapcsán ősszel a feladat az összeszokottság javítása, a szerepek kialakítása volt, illetve előrelépést vártam a csapat profiljához illeszkedő támadó- és védőjátékok megtalálásában és magabiztos megvalósításában. Az eredmények és a mutatott játék alapján ez szerintem megtörtént, sok játékos fejlődött az elmúlt hónapokban egyénileg és csapatjátékban is. Remélem tavasszal erősebb ellenfelek ellen is lesz lehetőségünk helyt állni. Gratulálok a csapatnak a sikeres meccsekhez, hasonlóan jó folytatást kívánok! – Szatmári Ákos edző

Eredmények, jegyzőkönyvek, tabella: https://megye.hunbasket.hu/pest/bajnoksag/x2223/hun_pes_rlk/0/regionalis-leany-kadett-pest

fbt