A legutóbbi mérkőzésünk visszavágójára került sor ezúttal idegenben.
Szépen dolgoztak a lányok védekezésben, ezt mutatja, hogy ismét 40 pont alatt tartottuk ellenfelünket. 👏👏
Az eredménytől függetlenül több feladatot is kapott a csapat a mérkőzés során. Hiszen a cél a fejlődés, haladni kell a megkezdett úton. Most is elmondható, hogy nagy iramot diktáltunk és végig irányítottuk a találkozót.

Gyáli Amazonok – BKG Príma Szigetszentmiklós: 33-115

Bravó CSAPAT, köszönjük a szurkolást a szép számú nézőközönségnek!
💛💙💪👏🥁📣🎻🎺⛹️‍♀️🎸🐏