Küzdelmes őszi meccsek után a Budapest bajnokságban szereplői női együttesünk januártól az alsóházban folytathatta a küzdelmeket. 

A mezőny egyik legfiatalabb csapataként igyekszünk felvenni a rutinosabb ellenfeleinkkel a versenyt, és megtalálni a saját játékstílusunkat. Az eredményesség mellett fontos szempont az is, hogy mindenki sok időt tölthessen a pályán és az egyéni fejlődésre is legyen lehetőség. 

Az alsóházi meccseken sikerült egyre jobban belelendülni és egy (jelenleg) három mérkőzésre nyúló győzelmi szériát építeni. Az első megnyert meccsen kiváló kezdést követően magabiztosan tartottuk az előnyünket, 14 pontos győzelmet aratva. A következőn – bár nem játszottuk rosszul – a harmadik negyed végére 18 pontos hátrányba kerültünk, amit egy szenzációs záró tíz percben megfordítottunk. Szívvel és hittel játszva, az utolsó pillanatig hajtva tudtunk nyerni, büszke lehet rá a csapat. A harmadik győztes meccsen egy még a kosárlabdával csak ismerkedő csapatot tudtunk nagy különbséggel (106-4 arányban) felülmúlni.

A meccseken általában az agilis védekezésünkre lehet építkezni, míg a támadó térfélen a helyzetkiválasztásunk jó, dobás-pontosságban tudunk javulni. Minden meccsen előlépnek húzóemberek, megoszlanak a pontok, és egyre jobb a csapatösszhang is. A bajnokság hátralévő mérkőzésein hasonló lendületet és további sikereket kívánok a csapatnak, az eddigiekhez gratulálok! – Szatmári Ákos edző.

fbt