VBW CEKK CEGLÉD – BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS 59-76 (19-23, 16-12, 13-20, 11-21)

TIPPMIX NŐI NB I. A – RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT
Albertirsa, Sportcsarnok
Pozsonyi László, Jakab László Imre, dr. Németh Patrik (Bogárdi János)

VBW CEKK Cegléd: Cooper 19/9, Kobolák 7, Viszmeg 3/3, Williams 17/6, Laufer 8/3. Csere: Szabó 2, Horváth 3, Rakita, Szirony.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Perez 9/3, Vári 12/3, Takács 3/3, McBryde 21/9, Degbeon 18. Csere: Duka, Aldazabal 2, Szabó 2, Katona 9/3, Zsámár, Gróf, Andi.

A mérkőzés elején Raina Perez duplájára a két csapat februári összecsapásának ceglédi hőse Viszmeg Míra triplával válaszolt. Fej-fej mellett haladtak a felek. Hazai oldalról Samantha Cooper vagy éppen Kiana Williams, míg a vendégektől Ama Degbeon és Dominique McBryde egy-egy remek villanását jegyezhettük fel. A BKG-nak 12-8-nál, majd 14-9-nél volt kisebb megugrása, de ennél a 4-5 pontnál jobban nem tudtak ellépni. Összesen hat triplát rögzíthettünk a jegyzeteinkbe az első 10 percben. A negyed végén Kiana Williams hármasával 20-19-re jött fel a Cegléd, majd Raina Perez talált be távolról és ezzel 23-19-re ment a BKG. A második etap elején is folytatódott a sikeres hárompontosok sora. Samantha Cooper talált be kétszer és ezzel 25-22-re fordított a CEKK. Továbbra is kiélezett küzdelmet láthattunk. Jó energiaszinten és motiváltan dolgoztak a csapatok.

A második szakasz feléhez érkezve mutatta be az első nagyobb futását a BKG. 25-22 után ugyanis 9-0-val vették vissza a vezetést a vendégek és így 31-25-nél időt is kért a házigazda. Kiana Williams és Laufer Gabriella törte meg a hazai kosárcsendet, de minimális előnyét őrizte a BKG. Ezt egészen 33-31-ig megtette. Laufer Gabriella állt a ceglédiek élére. Egymaga 8 pontot szerzett a második etapban és a vezetésével 35-33-nál újra megfordult a mérkőzés. Ekkor ugyanis a ceglédiek kerültek lépéselőnybe. Az igencsak fordulatos félidőt végül Ama Degbeon duplája zárta, amivel a játék képének megfelelő 35-35-ös eredménnyel vonultak a nagyszünetre a felek. Ceglédi oldalon a 11 pontos Samantha Cooper, a BKG-nál a 10 egységnél járó Ama Degbeon volt a legeredményesebb. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. Katona Szidónia és Ama Degbeon egy-egy büntetőjével, illetve Vári Zita triplájával 40-35-re megugrott a BKG. Erre azonban Samantha Cooper válaszolt.

A döntő futást végül 40-37 után vitte be a BKG. Ama Degbeon négy pontjával, illetve Dominique McBryde duplájával 46-37-re szakadtak el a vendégek. Samantha Cooper és Horváth Boglárka igyekezett meccsben tartani a hazaiakat. 48-43-nál még volt is labdája a Ceglédnek, de ezzel nem tudott élni. A harmadik negyed hajrájában 7-9 pont környékén állt be a különbség. A záró szakasznak 55-48-ról futottak neki a csapatok. Itt az első pontot még Kiana Williams szerezte, de erre Katona Szidónia triplával válaszolt. A különbség három perc játékot követően Dominique McBryde sikeres távoli dobása után lépte át a lélektani 10 pontot. Ekkor már túl voltunk egy hazai időkérésen is. Amikor McBryde újabb hármasa célt ért, 70-55-nél ismét időt kért a CEKK. Még öt perc volt hátra, de a BKG magabiztosan tartotta kézben az irányítást. A differencia 14-17 egység környékén állandósult. A hajrában mindkét oldalon lehetőséget kaptak az addig kevesebb időt pályán töltők. Születtek szép villanások. A mérkőzés 76-59-es végeredményét az U20-as válogatottban is számításba vett Takács Dorina hárompontosa alakította ki.

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata
Lo Elhadji Malick : Bár az első félidőben is rosszul játszottunk, de ott legalább kontrolláltuk a meccset. A harmadik negyed első öt percét ma is elveszítettük, utána pedig csak kapaszkodni próbáltunk. Ez nem lehet fáradtság, egyszerűen fejben nem vagyunk ott. Hazai pályán egy csapat nagyon ritkán dob ennyire rossz százalékkal, de nekünk ma sajnos sikerült. Sok időnk nincs a vereségen rágódni, szerdán újra játszunk, előre kell nézni és dolgozni tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Örülök a győzelemnek. Az első félidőben nem tudtuk megállítani a hazai csapat két legjobbját, de a második félidőben leginkább védekezésben javultunk fel, aminek köszönhető a győzelem. Nem állunk meg, szerdán is győzni szeretnénk.

Hazai játékos nyilatkozata
Szerelem-Kobolák Cintia : Ami talán a legfontosabb, hogy a folytatásban az első félidőre kell építkeznünk. Ott is sok hibával játszottunk, de ott tudtuk kontrollálni a játék képét. Sajnos visszatérő probléma, hogy a harmadik negyed elején bent ragadunk az öltözőben és előnyt adunk az ellenfélnek. Persze próbálunk folyamatosan visszajönni, de ez annyi energiát felemészt, hogy a végén nem tudunk fordítani. Gratulálok a BKG-nak, ma kihasználták a hibákat, amiket elkövettünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Dominique McBryde : Jó volt a mérkőzés, nagyon élveztem. Küzdött a csapatunk, és ugyan az első félidőben nem tudtuk megállítani Coopert és Williamst, a második félidőben már sikerült. Ez pedig meghozta a jobb támadásokat is.