E.ON ELTE BEAC – BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 60-48 (23-10, 12-15, 14-6, 11-17)
Bajnokság, 5. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
(Játékvezetők: Frányó Péter, Földesi Ádám, Gruber Nikolett Lilla)
E.ON ELTE BEAC: Ozola 10/6, Drahos 11/9, Moore 12, Jones 19, Rakita 7. Csere: Dobó 1, Milkovics-, Vég-Dudás-, Szauter-, Bajzáth-.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Rozmán 2, Zsámár P.-, Haines 12/3, Little 11, Juhász 8. Csere: Vári 10, Koch-, Csoma 2, Zsámár L. 2.
Két nyeretlen gárda csapott össze a szombati játéknapon, és fontos megemlíteni, hogy a BKG Hannah Little légióssal egészült ki, így ezzel a felállással most játszott először a vendég gárda.
Az említett Little szerezte a meccs első pontját, majd Drahos egy triplával felelt (3-1). Haines, a másik BKG-s légiós is bedobta az első kosarát, de a BEAC egyelőre jól dobta a hárompontost, Ozola is betalált (9-3). Drahos igazi vezére volt a BEAC-nak, a pontok mellett védekezésben is remekelt (13-5). A BKG-nak megakadt a kezdeti lendülete, amit viszont a hazaiak jól használtak ki és Ozola távolija után Armaghani Ármin kért időt (16-5). Az eligazítás után sem javult a vendégek játéka, végül Vári szakította meg a BEAC 8-0-s futását (21-7). A negyedet Little büntetői zárták, 23-10.
Vári szemfüles kosara kezdte meg a második etapot, majd a BEAC is megkezdte a pontgyártást ebben a 10 percben. Jones percei következtek (29-14). Gyorsindításból szerzett könnyű ziccert Juhász (29-17), de ezt követően ismét kosárcsend következett vendég oldalon. Egészen hibával teli játékot láthattak a nézők, a BEAC és a BKG is egyszer-egyszer jól védekezett, de támadásban mind a két gárda küszködött. Rozmán lépett elő a BKG vezérévé, előbb kosarat dobott, majd szép gólpasszt osztott ki, 31-21. Drahos egy újabb triplát süllyesztett el a vendég gyűrűben, majd Dobó állhatott a vonalra. A félidei 35-25-ös eredményt Vári büntetői alakították ki.
A második félidő ott folytatódott, ahol előtte a játékosok abbahagyták, rengeteg hibával játszott mind a két csapat. Jones büntetőből szerezte meg a negyed első pontjait, és egész sokat kellett várni a válaszra, Haines dobott triplát (37-28). Moore és Juhász kosara váltotta egymást, majd nagyon átment egyénieskedésbe a játék (41-30). Több helyzet is kimaradt mind a két oldalon, de a BEAC tudott kilépni ebből a mederből, amiben a csapatok voltak. Rakita és Moore húzta ki a hazaiakat a hullámvölgyből (49-30).
49-31-ről folytatódott a játék, és most egy szép összjátékkal faragott a hátrányából a BKG (49-33). Szenvedős támadójáték volt a BEAC és a BKG oldalán is, de egy két szép akciót így is láthattunk. Jones nagyot dolgozott a palánk alatt, sokat keresték a BEAC játékosok passzokkal a festéken belül a centert (53-40). A BKG gyors öt ponttal 10 egységre dolgozta a hátrányát, 55-45. Ekkor ismét lemaradt védekezésben a vendég gárda, így Ozola ziccerrel büntetett (57-45). Még egyszer feléledt a BKG, 57-48-nál még volt esélyük szorosabbá tenni a találkozót, de az utolsó egy percen belülre érve Rakita 2+1-es megoldása eldöntötte a mérkőzést (60-48). Több kosár már nem esett, így a BEAC 60-48-ra megnyerte a meccset.
Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Gratulálok a BKG-nak is, két negyedet megnyertek, amire nagyon nem vagyok büszke. Az első negyedben sültek a hárompontosaink, ami aztán meg is szűnt és gyorsan bajba is kerültünk. Az, hogy 23 támadólepattanót szedett az ellenfelünk, újabb feladat elé állít bennünket. Azt gondolom, hogy egy-egy játékosunk jó védekezése, és az ebből fakadó labdaszerzéseink biztosították be a győzelmet. Sokkal kontrolláltabban és okosabban kell megszerveznünk a játékunkat.
Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Ármin : Gratulálok a BEAC-nak, abszolút megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A védekező feladatot úgy, ahogy megoldottuk, az első negyedet leszámítva, ahol öt triplát kaptunk. A külföldi játékosukat az első félidőben két ponton tartottuk, ami jó volt, de támadásban erőlködtünk, nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Ez az én felelősségem, biztos, hogy nem készítettem fel a csapatot megfelelően arra a védekezésre, amit kaptunk. 26 eladott labdával, és egyetlen bedobott hárompontossal bárki ellen nehéz mérkőzést nyerni. Mennünk kell tovább, össze kell zárnunk csapatként, bízom benne, hogy fogunk még meccseket nyerni.
Hazai játékos nyilatkozata
Rakita Lili : Természetesen örülünk a győzelemnek, a 23 átengedett támadólepattanó rengeteg és sok volt az eladott labdánk is. A végjátékokban sokkal okosabbnak kell lennünk, felállt védelem ellen is jobban kell támadnunk, mert ahogy megyünk előre a szezonban, nem alapozhatunk arra, hogy távolról betalálunk-e. Jövünk vissza és dolgozunk tovább!
Vendég játékos nyilatkozata
Csoma Petra : Gratulálok a BEAC-nak, az első negyedben kialakult különbséget nem tudtuk ledolgozni, csak futottunk az eredmény után. Kapkodtunk, a hárompontos dobószázalékunk kritikán aluli volt, ez volt az egyik legnagyobb probléma.









