Hullámzó, küzdelmes mérkőzést vívott a BKG PRIMA Akadémia a Phoenix-MT Fót ellen hazai pályán. A mieink többször is visszajöttek a meccsbe, Bobi, Terry és Lóri vezérletével szoros végjátékra kényszerítették a vendégeket, de sajnos a győzelem elmaradt.
BKG PRIMA Akadémia vs Phoenix-MT Fót
68 -79
(15-19, 16-19, 21-15, 16-26)
PRIMA: Winn III 15, Nagy Be. 5/3, Szeleczki, Büki 9/9, Nagy Bo. 30/9 cs.: Edelényi, Nshimba 3, Galambos 7, Arnóczi, Armaghani, Bohunicky, Fábián
Remek lendülettel kezdett a BKG PRIMA Akadémia a Phoenix-MT Fót ellen: a nyitó kosarat ugyan a vendégek szerezték, de Bobi gyorsan válaszolt egy pontos triplával, majd két sikeres büntetővel fordított (5–2). Terry lendületes közeli találatával és újabb kosarával 9–2-re húztak el a mieink, a támadólepattanókban pedig Szele brillírozott. Joel középtávolija után már 11–4 állt az eredményjelzőn, de Juhos vezetésével fokozatosan felzárkózott a Fót. Az első negyed végére, Galambos ügyes találata ellenére, a vendégek 15–19-re átvették a vezetést. A játékrész utolsó perceiben Bobi és Oli is próbált faragni a hátrányból, de a blokkjaik és a kihagyott ziccerek miatt maradt a négypontos fór a vendégek oldalán.
A második negyedben új lendületet vett a mérkőzés, a Mieink közül különösen Árpi és Bobi villogtak. Árpi két kiváló közeli kosarat is szerzett, az elsőt Benji, a másodikat Áron előkészítéséből – ezzel 19–24-re zárkózott fel a BKG. Bobi eközben sorra harcolta ki a faultokat, és biztos kézzel értékesítette a büntetőket: az ő pontjaival lett 23–26, majd 31–36 a félidőhöz közeledve. Joel is hozzátette a magáét egy büntetővel és egy védőlepattanóval, míg Terry egy fontos labdaszerzéssel, Szele pedig lepattanóval segítette a védekezést. Bár a fótiak Herendic és Dancsecs pontjaival tartották az előnyüket, a Mieink szívósan küzdöttek, és nem engedték meglépni a vendégeket – biztató teljesítményt nyújtott a csapat a nagyszünet előtt.
A harmadik negyed hajrájában látványosan kapaszkodtak vissza a Kosok a mérkőzésbe. Büki Lóri két egymást követő triplájával 34-41-re, majd 37-41-re zárkózott a BKG, a lendületet pedig Terry gólpassza és közeli kosara koronázta meg, amivel 39-41-re alakult az állás. Bobi is betalált közelről, ezzel egalizált, 41-41-nél időt is kért a Phoenix. Ezután néhány pontatlan támadás és büntető következett, de Terry és Lóri lepattanói életben tartották a reményt. A játékrész végén Bobi triplája és büntetői, valamint Lóri újabb hármasa révén átvettük a vezetést 52-51-nél, de a vendégek még egy közeli találattal fordítottak a dudaszó előtt. A harmadik negyedet egyetlen pont hátrányból, 52-53-ról várhatjuk.
A negyedik negyed elején Terry egy faultot harcolt ki, majd egy sikeres büntetővel egalizálta az állást (55–55). Ezután Herendic gyors öt pontjával ismét a vendégek kerültek előnybe, hiába próbálta Szele és Bobi is megállítani őt. Terry folytatta küzdelmét, lepattanókat szedett, faultokat harcolt ki, míg Joel is hasznos perceket hozott a padról. A Fót azonban rendre jól reagált: Gulyás triplája után már 55–63 volt az állás. Bobi és Benji vezérletével a mieink próbáltak zárkózni, de a vendégek mindig tudtak válaszolni – többek között Herendic és Richter kosaraival. Az utolsó percekben Terry látványos zsákolása, valamint Bobi és Benji büntetői még reményt adtak (66–71), de a fótiak rutinosan őrizték előnyüket, és végül 79–68-ra megnyerték a találkozót.
Hazai edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Hatalmasat változtunk és feljavultunk pár feladatban. A játékvezetés csodálatos volt ahhoz képest, amit általában kapunk. Hozzáértő, türelmes és összeszedett. Számunkra az év egyik legjobb közreműködése volt. Köszönjük, mert így csak a játékkal kellett foglalkozni, amiben alul maradtunk. Az ellenfelünk között volt két – három olyan játékos, a párharc során, aki védekezni akart és nem pedig sérülést okozni. A többieknek sikerült. Így nem tudok őszintén gratulálni a továbbjutásukhoz. Kívánom, hogy ők pontosan azt kapják, amit a mi játékosainknak okoztak. Talán ezt kellene jobban büntetni, ezért fontos a játékvezetők óvó szerepe. Ma nem hagytak ilyet és ezért is volt kimagasló a teljesítményük. A hibáikat is könnyebb elviselni, elfogadni. Az ellenfél csapatának vezetője egy igazi szurkoló. Mocskos szájú, amit nem volna szabad eltűrni. A provokáció nem edzői érték. Nem szeretnék ilyen ember keze alatt játszani! Nem megalázni és eltiporni, megölni kell az ellenfelet. Biztosan nem hallgatnék rá, ha ilyen példát mutat. De ilyen is kell a sportágnak, hogy lássák, mi az irány. Buzásnak és Dancsecsnek emlékezetes játékot kívánok. A többieknek kéz és lábtörést, tiszta szívből. Remélem a MAFC megmutatja nekik, a rutin náluk előnyt jelent!
Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : A legnagyobb elismerés jár a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk s egyúttal gratulálok is nekik. Ahogy a szurkolóinknak is, akik valósággal hazai pályát varázsoltak nekünk a Városmajorban is. Hihetetlen érzés volt magunk mellett tudni őket. Ez extra motiváció volt a játékosaimnak is. Továbbá felemelő érzés számomra, hogy a tavalyi bajnoki évet követően idén is kitudtuk harcolni a legjobb négy közé jutást. Ahová olyan hatalmas tradícióval rendelkező klubbok jutottak be mint a Kaposvár, a Mafc, és a Vasas. Mely gárdáknak ezúton is gratulálok. Büszke lehet ránk Fót városa is azt gondolom, hiszen méltóképpen képviseljük őket ezáltal. A mérkőzéssel kapcsolatban, szépen apránként haladtunk abban a mederben ahogyan mi szerettük volna. Hogy aztán a 10 pont körüli előnyünket a tovább építés helyett leromboljuk 5 perc alatt. A saját hibáinkat extrán kihasználta a BKG ebben a szakaszban. De ezt leszámítva, védekezésünk kifogástalanul működött előtte és utána is. Ezen „holtpont” után csapatom megtudott újulni szorult helyzetben is, okos támadásokat vezetve, mindig akadt aki előre tudott lépni. S kollektív munkával sikerült újra 10 pont környékére távolodnunk amit már nem engedtünk ki végül. Azt gondolom ezt a mai mérkőzést, és magát a párharcot is teljes mértékben megérdemelten nyertük meg. Ennyivel legalább jobbak vagyunk szerintem. Látszódott ellenfelünkön hogy vissza szeretett volna vágni nekünk a tavalyi pályaelőnyből történt elvesztett párharcért. De úgy érzem, sikerült maximálisan feléjük nőni ma is. Ma még biztosan örömködünk, a srácok is, illetve a szurkolóink is megérdemlik a lazítást. Aztán pedig fókusz csakis az elődöntőre. Ami nekünk egy hatalmas örömjáték lesz és minden percét kiszeretnénk élvezni majd. A BKG-nak sok sikert kívánok az 5-8. helyért.