Két mérkőzést játszottunk szombaton Kunszentmiklóson az U14 regionális bajnokságában. Ellenfeleink a Kunszemtmiklós és a Parthus SE voltak. Közülük az elsőt egyáltalán nem, utóbbit pedig részben ismertük, de a múltkori bravúros kettős győzelem után bíztunk a legjobbakban, akár a dupla győzelemben is,de sajnos a végeredmény nem ez lett.Felesleges volna minden negyedet külön elemezni, mert a forgatókönyv sajnos elég egysíkú volt. Egyedül az első mérkőzés 2. negyedét lehetne pozitívan kiemelni, mert akkor tényleg azt játszottuk, amit tudunk, és ez látszott a pontokban is. Volt lendület, volt elszántság, és fölényesen nyertük a negyedet. Sajnos viszont a mérkőzések nagy részében valamilyen védekezési-, labdás technikai hibát, eladott labdát, védekezési figyelmetlenséget követően az ellenfél könnyű ziccereket dobott sorra, és amikor végre egy jó sorozat után kicsit visszakapaszkodtunk, jöttek újra a hibák.
A lelkesedéssel általában nem volt gond, mindenki igyekezett a tőle telhető legjobbat nyújtani, de most ez önmagában nem volt elég. Figyelemben, összpontosításban, és az alap technikai készségekben fejlődnünk kell, és az ismereteket mérkőzés szituációban, védők ellen is tudni kell alkalmazni. A csapatunkból 2 kulcs játékos is hiányzott, és könnyen lehet, hogy velük győzhettünk volna, de mint tudjuk, az ilyen jellegű megállapításoknak nincs értelme … Mindazonáltal optimista vagyok a folytatást illetően, mert a gyerekek megfelelően motíváltak, és éhesek a további sikerekre. 🙂 Hajrá Batyi!
Eredmények: Kunszentmiklós – BKGDSE U14 85-65
BKGDSE U14 – Parthus SE 59 – 85