VASAS AKADÉMIA – BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS 83-65 (18-22, 21-18, 23-10, 21-15)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 9. forduló
Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum
Fodor Attila, Szilágyi Bálint, Rózsavölgyi Alexandra (Balogh László György)

Vasas Akadémia: Taylor 9, Budácsik 12, Gelei 5/3, Salamon 5, Tóth 8. Csere: Allen 25/9, Jáhni 7, Villányi, Boros 4, Madár K. 4,. Madár E. 4, Kádár.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós : Aldazabal 16, Koch 4, Zsámár, Marotta 11, Baltkojiene 19/12. Csere: Duka, Rozmán 2, Takács 8, Gróf, Bajzáth 5.

Nagy tét mellett dobták fel a labdát Pasaréten. A képlet végtelenül egyszerű volt, a győztes az alapszakasz feléhez érkezve a top8-ban fog pozíciót és negyeddöntőt vívhat a Magyar Kupában. A vesztes lemarad erről a lehetőségről. Az összecsapást Budácsik Dorka duplája vezette fel, de ezt követően a BKG ragadta magához az irányítást. A vendégek 6-6 után Koch Dóra, Solanch Aldazabal és Santa Baltkojiené találataival 7-0-s futást mutattak be. Az ekkor megszerzett előnyüket pedig nem csak megtartották, de növelni is tudták. 19-8-nál már 9 pont választotta el a feleket. Az első szakasz hajrája viszont a Vasasnak sikerült jobban. Budácsik Dorka foglalta keretbe a negyedet, a duplája zárta ezt a periódust és ezzel 22-18-ra szépített a Vasas. Fordulatokban nem volt hiány, a második negyed elején ugyanis Solanch Aldazabal és Bajzáth Lili dupláival ismét megugrott a BKG.

Érződött a tét, kifejezetten magas hőfokú, jó iramú meccs kerekedett kiváló megmozdulásokkal. Ki kell emelni a második negyed közepéről Gelei Karola és Santa Baltkojiené tripláit. A Vasas végül 34-26 után kezdte a felzárkózást. Madár Eszter és Tóth Orsi talált be ekkor, majd a most debütáló új légiós Jacaira Allen állt a hazaiak élére. Az amerikai játékos a második negyedben egymaga 11 pontot szerzett és a teljes félidőt nézve egyetlen dobást hibázott mezőnyből. 40-37-nél már csak 3 pont választotta el a csapatokat. A slusszpoén pedig Salamon Zsófié volt, aki 40-39-re hozta fel a Vasast. Óriási kérdés volt, hogy egy ilyen hazai felzárkózás után a harmadik negyed elején merre indul el a találkozó. Tóth Orsi hamar megadta a választ, ugyanis a duplája indította ezt a szakaszt. A BKG 45-44-ig még tudott felelni a hazai találatokra, de Milos Pavlovic tanítványai fokozatosan riválisuk fölé kerekedtek.

A Vasas a harmadik etap közepén 52-44-nél már 9-0-s futásban volt. A végül 19 pontot szerző Santa Baltkojiené triplája még visszahozta a BKG-t, de ezt követően nem sokat kellett várni és a negyed hajrájában Jáhni Zsófia triplájával 62-50-nél először átlépte a 10 pontot a differencia. Innen futottunk neki az utolsó 10 percnek. A 23-10-es harmadik negyed után a záró szakaszban nem lehetett kérdés a győztes kiléte. A Vasas 9-2-es sorozattal erősítette meg a fölényét. A differencia lassan a 20 egységet ostromolta. Ezt az összességében 25 pontig jutó Jacaira Allen triplája után 75-54-nél érte el a Vasas. Mindkét szakmai stáb bő rotációt alkalmazott, minden nevezett játékos pályára került. Maradtak szép megmozdulások a hajrára is, akár Madár Katától vagy Takács Dorinától. A Vasas végül 83-65-ös sikert aratott és ezzel biztosította helyét a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Valószínűleg a tét miatt voltunk görcsösek a mérkőzés elején, büntetőket és jól kidolgozott helyzeteket hagytunk ki. Amint fejben sikerült helyre tenni a dolgokat, az eredmény is jött. A szünet után védekezésünk is feljavult, ami megalapozta a támadójátékot. Gyorsindításból szerezhettünk kosarakat és üres dobásainkat is nagyobb százalékban értékesítettük. Most úgy érzem, hogy ez az eredmény egy kicsit túl magas, de gratulálok a csapatomnak.

Vendég edző nyilatkozata
Riskó Dávid : Nemcsak fizikálisan, mentálisan is elfáradtunk a második félidőre. Kicsit olyan, mintha az első két negyedben ellőtük volna minden puskaporunkat, a szünet után sem koncentrációban, sem hatékonyságban nem tudtuk tartani a szintet. Sajnos a betegségek és sérülések hulláma minket is utolért, ez nagyban befolyásolta az eredményt.
Hazai játékos nyilatkozata

Budácsik Dorottya : Egész héten jó edzéseink voltak, hatékonyan tudtunk készülni a mérkőzésre. Az elején kicsit izgultunk, nem tudtuk pontosan befejezni támadásainkat, de szerencsére sikerült kikeverednünk a hullámvölgyből. Csapatként tudtunk nyerni, támadásban és védekezésben is voltak extra teljesítmények. Nagyon örülök a győzelemnek és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek.

Vendég játékos nyilatkozata
Santa Baltkojiené : Agresszívak és gyorsak voltunk az első két negyedben, a félidőt követően azonban fordult a kocka és az ellenfél tudott plusz energiákat mozgósítani. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, több játékosra és hosszabb padra lett volna szükség ma.