Ma este a Kosok nem csak a pályán, hanem azon kívül is győzelmet arattak!
Hírek
Fantasztikus küzdéssel megfordítottuk a meccset és nyerni tudtunk hazai pályán a Vasas ellen! Ezzel bebiztosítottuk a nyolcadik helyet a tabellán, ami azt jelenti, hogy második profi idényünkben részt vehetünk a Magyar Kupában!
Női csapatunk évzáró mérkőzéssorozatának egyik legkeményebb összecsapása következik!
Bizakodva vártuk az idegenbeli Taksonyi Ördögök elleni visszavágónkat kedden, miután az első alkalommal sima győzelmet arattunk idehaza.
Szombaton a nagy rivális BSC (eddigi egyetlen vereségünk okozója), valamint a frissen B-csoportból feljutott Gödi Gólyák vártak a mieinkre.
Vasárnap újabb mérkőzéseket játszottunk torna rendszerben U14-es csapatunkkal Solymáron, a Sólyom fészek sportcsarnokban.
Igazi szünet utáni rangadót láthattak a szigetszentmiklósi szurkolók, annak minden jó és rossz oldalával együtt.
Legutóbb mi látogattunk el a Diósd csapatához U14-ben, most viszont mi fogadtuk őket idehaza a visszavágóra.
Óriási büszkeség az U18-as lányok meccsein edzősködni: egymás után a negyedik nívós, ügyes junior ellenfelünket győztük le, ezúttal hazai pályán az Óbudai Kaszásokat.
A Budapest Bajnokság C-csoportjában is elindultak októberben a küzdelmek!